Az elmúlt évekhez képest az idei nyár szerintem legtöbbünknek egy szempillantás alatt elrohant. Ahhoz, hogy az ősz egy kicsit nyugodtabban teljen, és több időnk jusson saját magunkra és családunkra, fontosnak tartom, hogy kialakítsunk bizonyos szokásokat. Ezektől valójában nem kell tartanunk, sőt meg fogom mutatni, hogy hogyan lehet szinte játékosan átalakítani az életünket!
Most pedig megmutatom a kedvenc technikáimat!
1. Reggeli rituálé
A reggel egyértelműen a napunk legfontosabb része. Ha jól indul a napunk, akkor valahogy minden könnyebben megy. Ezért én például nagyon szeretek odafigyelni arra, hogy mivel telik az ébredés utáni első órám. Sokan ilyenkor szeretnek meditálni, naplót írni, olvasni, másoknak a kávé a nélkülözhetetlen. Bármivel is indítsuk a napunkat, figyeljünk rá, hogy mindig örömmel töltsön el minket.
Sokszor halljuk kifogásként, hogy a család miatt nincs idejük az embereknek igazán magukra. Akkor kelljünk fel egy kicsit korábban, és meg fogjuk látni, hogy mennyire máshogyan fogjuk látni a világot, ha képesek vagyunk ráhangolódni a napra. Teremtsük meg a saját meghitt reggelünket.
De nem kell hatalmas dolgokra gondolnunk, éppen elég, ha holnap azzal kezdjük, hogy elképzeljük, hogyan is nézne ki számunkra egy ideális reggel.
2. Alakítsunk ki egy új szokást
Egy új szokás eldöntése és kialakítása eleinte ijesztő feladatnak tűnhet, de nem kell tőle megijedni. Vannak, akik képesek egyik napról a másikra egy új szokást kialakítani, vagy lemondani róla. Például lecserélni a reggeli kávét teára, vagy eldönteni, hogy mostantól minden reggel futással indítják a napot. De az sem gond, ha ez nem megy egyik napról a másikra azonnal, akkor kezdjünk hozzá lépésenként. Próbáljuk ki a koffeinmentes kávét, vagy menjünk el futócipőt vásárolni. A lényeg, hogy minden egyes nap tegyünk meg egy apró lépést az álmainkért.
Próbáljuk meg elkötelezni magunkat a kitűzött célunk mellett, és ne adjuk fel. Átlagosan két teljes hónapra van szükség egy új rutin, szokássá váljon! De ne feledd, nem másokat kell legyőznöd, csak magadat. Ehhez egyébként még az utolsó pontban fogok egy apró segítséget adni!
Azt se felejtsük el, hogy mindannyian egyediek vagyunk, így ami másnak bevált, nekünk nem biztos, hogy be fog. Tesztelgesd, hogy mi az ami számodra működik, és mi nem! Hiszen az egész élet egy nagy utazás! Vágj bele!
3. Mozogjunk valamit minden nap
Az ősz tökéletes időszak arra, hogy valamilyen fizikai aktivitást iktassunk be a napjainkba. Nagyon sokan sajnos kerülik a mozgást, mert még nem találtak olyan sportot vagy tevékenységet, amit szeretnének.
Pedig a sportra nem csak azért van szükség, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, hanem már egy rövid séta is képes endorfint, azaz boldogsághormont felszabadítani. Ráadásul javítja a hangulatot és bizonyítottan csökkenti a szorongást is.
Állítsuk magunkat egy kihívás elé, és próbáljunk ki minél több féle sportot. Vannak akik a jóga mellett esküsznek, mások táncolni járnak. Sőt, ha például van kutyánk a vele való hosszabb sétákat is tekinthetjük testmozgásnak. Figyeljük meg, hogy az egyes tevékenységek milyen érzéseket keltenek bennünk és ne érezzük rosszul magunkat attól, ha valamelyik sport mégsem tetszik nekünk, hiszen annyi lehetőség van.
4. Engedjük el a régit, hogy legyen hely az újnak
Az ősz beállta arra is ideális, hogy megváljunk azoktól a dolgoktól, amikre már nincs is igazán szükségünk. Persze ezt sokan nem szeretik, de jutalmazhatjuk magunkat azzal, hogy cserébe felfrissítjük az őszi ruhatárunkat.
Ha pedig azt érezzük, hogy a gardrób kitakarítása után is maradt még energiánk, gondolhatunk a lakás többi helyiségére is. Vegyünk vidám őszi dekorációs elemeket, esetleg zöld szobanövényeket. A lényeg, hogy érezzük jól magunkat és teremtsünk magunk köré olyan környezetet, ami az egyre hosszabb estéken is melegséggel tölti el a szívünket!
5. Minden héten próbálj ki valami újat
Legyen szó egy új receptről, vagy egy új hobbiról vessük bele magunkat valami újba!
Az ősz ideális az új receptek elkészítéséhez, finomabbnál finomabb alapanyagokból.
A főzés egyszerre kreatív és terápiás folyamat, és szórakoztató is lehet családok, barátok és vendégek bevonásával.
Az pedig még ennél is szuperebb, ha a párotokkal fedeztek fel mondjuk egy új éttermet, egy új kirándulóhelyet. Engedjétek szabadjára a fantáziátokat! Hiszen az új élmények mindig közelebb hoznak!
6. Jutalmazzuk meg magunkat!
Ez egy nagyszerű szokás, melyet játszva be tudunk építeni a napjainkba. Tűzzünk ki magunknak apróbb, elérhető célokat. Ezek lehetnek személyes vagy akár szakmai célok is, és alakítsunk ki egy jutalmazási rendszert hozzá.
Sokszor tud segíteni, ha például azt érezzük, hogy motiválatlanok vagyunk. De nem kell túlgondolnunk, hiszen fontos, hogy élvezzük magát a folyamatot is. Ha elérünk egy adott mérföldkövet, akkor jutalmazzuk meg magunkat! Ezek szintén lehetnek olyan egyszerűek, mint például a kedvenc kávénk, fürdőzés vagy akár egy masszázs!
Ráadásul úgy gondolom, hogy a fenti szokások kialakításában, kihívások elvégzésében nagyon támogató tud lenni ez a jutalmazási rendszer! Alakítsátok és variáljátok úgy, ahogy kedvetek tartja! A lényeg, hogy legyen játékosság a mindennapjaitokban!